<$BlogRSDUrl$>
Google

csütörtök, december 02, 2004

megjöttem. késve érkeztem meg, mert kicsit hosszabb volt az út, amire számítottam. Dr. Homár viszonylag szimpatikus, bár vannak furcsaságai. érdekes bezsélgetés volt. az azért érdekes, h több mint 5 negatív dolgot hamarabb felsorolok magamról, mint 2 pozitívat. többiről nem írok, akit érdekel, majd úgyis megkérdezi.
hazafelé láttam érdekes csajokat. az egyik széparcú a villamoson evett almácskát. felszállt egy srác meg egy lány, és megkérdezte őket, h akarnak-e egymás mellé ülni. elég szoktalan ez a kérdés, és a mögötte rejlő kedvesség. meglepően. amikor leszállt, akkor a padkán egyensúlyozva ment tovább :)
a másik majdnem táncolni kezdett a megállóban. aztán amikor megállt a járgány, akkor az ajtón kinézve sasolt körbe. biztos kallert játszott :)

tegnapi számtek órán szöveget kellett formázni. eddig nem volt gond. lefagyott a gép, és utána újraírva is gyorsabb voltam, mint mondjuk mások. amikor én másodjára értem el a szöveg feléhez, addig más első körben volt ugyanott. ez van, ezt teszi a sok IRC.
reggelente egy kis bódépékségben szoktunk reggelit venni. annyira vidámak szoktak lenni az eladók, h az már zavarbaejtő. kora reggel mosolyognak és viccelődnek. elég szokatlan.

holnapra tanulni kéne, de kaját csinálni alig van erőm. sztem megnézem Fábryt, aztán alvás. nem szarozok.

This page is powered by Blogger. Isn't yours?

Google
 
Web rocko-.blogspot.com